2012 októberében részt vettem a spar maratonon mint váltótag. Utolsó voltam a váltóban, enyém volt a befutó rész. Volt időm és lehetőségem megfigyelni a maratoni futókat az utolsó 10 kilométeren. Hihetetlen elszántságot és büszkeséget sugároztak. Összeszorított fogakkal küszködtek a cél felé.
Ott, akkor döntöttem el hogy ezt én is meg fogom tenni. Otthon már a 2013-as versenyeket nézegettem. Melyik is lenne jó nekem?
Természetesen adta magát hogy a 2013-as SPAR Maratont kell megjelölnöm a naptáramban.
Novemberben sok munkám volt és kevés időm jutott a futásra (heti 20 km körül). De a sok munkának hála találtam a neten egy jó edzéstervet. http://www.futanet.hu/eterv2/edzesterv/maraton/elso_maraton/nl.html
Kicsit át kellett alakítani a naptár szerint. Meg persze a 2013-as versenyeket belekalkulálni. De azóta is ezt az edzéstervet használom és túl vagyok a téli alapozáson. Eddig egy edzés sem maradt ki. Viszont ezen a héten kezdődik amikor ténylegesen is négyszer fogok menni futni a héten. Úgy döntöttem megosztom az érdeklődőkkel az edzéseimet, hátha más hasznos információkat tud meríteni az én felkészülésemből.
Az egészségi állapotom jónak tűnik most. A lábszáram csak a sípcsontnál fáj kicsit de ez betudható a múlt vasárnapi nagyon gyors 15 km-es futásomnak.
Tehát túl vagyon a téli időszakon. Az erre a hétre rendelt penzum 6, 8(3*1), 15, 5.
Mostantól amint lehet jelentkezem minden edzés után.